Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Feküdtem az ágyban és megszállt valami lélek, ami nagyon kellemetlen volt, mert nehezen kaptam levegőt, és rángatta ide-oda a testem.
Próbáltam kiabálni, de csak gyenge hangfoszlányok hagyták el a számat, pedig nagyon küzdöttem.
Senki nem vette észre, hogy valami baj van, csak a vége felé a párom.
Olyan rossz volt, hogy felriadtam.
Tanulság:
Talán nem kellett volna hajnalban meginni a multivitaminos pezsgőtablettát.
Azt álmodtam, hogy volt egy nagyon cuki malac, aki a vacsora lett volna, de összebarátkoztam vele, viszont megtartani sem tudtam volna, meg felnevelni, de ennek ellenére nagyon megszerettem.
Aztán jött egy csaj a böllérkéssel, és a malackát le akarta szúrni vacsorára, aki a lábunkhoz dörgölőzött, meg simogattatta magát.
Én meg akartam védeni, de tudtam, hogy utána képtelen vagyok jóval tartani. A késes lány az első szúrással nem ölte meg, csak megsebezte, aminek örültem, mert hátha történik valami, amitől megmenekül a malac. Még a malac sem fogott gyanút.
De nem. A lány megfogta a grumáncánál, és a szívébe döfte a kést a kis malacnak, aki teljes bizalommal ott állt, és várta a szeretetet. Elkezdett folyni a vér a malacból, aki kétségbeesetten nézett rám, hogy mentsem meg. Aztán összerogyott, és a hatalmas vértócsában még mozgott.
Rettenetesen fájtak a történtek, és hogy nem tudtam segíteni, és hogy átvertem a disznót.
Én elkezdtem sírni és a hajamat tépni, és közben azt ordítottam, hogy soha többè nem fogok húst enni, de tudtam, hogy úgy is fogok. Ettől még inkább frusztrált lettem, olyannyira, hogy felriadtam álmomból.
Utálok álmodni
-Hát, ez a szúnyogos poszt (https://www.facebook.com/panelbuddha/posts/173752573186461 ) , ahogy taglalod a szart, mit is mondjak.... nem annyira emészthető....
-Igen, mert már meg van emésztve!
A kettébesz' art lesz' art sz' ar is kettébe van sz' arva!
Tételezzük föl, hogy van egy végtermék, ami kettébe van ürítve, az màr 2 kula.
Ez megint kettéfelé van bélsározva, az a harmadik.
De mindez részekre osztva annyit tesz, hogy ha van egy fos, amit két kupacra osztunk egy jól irányzott székeléssel, akkor az két kupac. Mindezt, ha lekakáljuk, akkor megint egy kupac lesz, amit, ha megint leürítünk oly módon, hogy kétfelé válik, akkor megint 2 kupacot kapunk.
És az a rohadt szúnyog még mindig sunyít valahol....