Ma a Tesco buszon utaztam és a vezetőnél szólt valami régi rockos jellegű szám.
Arra lettem figyelmes, hogy az egyik nagyon öreg bácsi ritmusosan rázza magát a számra. Már képzeletben ott jártam, hogy elképzeltem őt fiatalon, ahogy régen erre bulizott, szívesen beleláttam volna a fejébe, hogy milyen emlékeket idéz fel benne ez a zene.
Mosolyogtam, és azt gondoltam, hogy mennyire jópofa a kisöreg, és, hogy még mindig élvezi az életet és a zenét.
Aztán, amikor a számnak vége lett, az öreg tovább rázta magát, és ez eléggé gondolkodóba ejtett, hogy ő tovább " ropja, gondoltam, hogy benne maradt a boogie a testében, és magában énekli tovább a számot, hiszen oly átszellemült volt . . .
Aztán villámként csapott belém a felismerés : parkinson kóros volt . . .
(Biztos, hogy az lehetett, mert egész úton ezt csinálta) Szóval, jól benéztem, még jó, hogy nem mentem oda megkérdezni, hogy ez-e a kedvenc száma, de így is elpirultam . . . .
